LEZÁRATLAN ÜGYEK VI.

Gyorsan átöltöztem és beállítottam a hajam.
- Ma te vagy a soros Lia, készíts palacsintát reggelire! - szóltam neki miközben fogkrémet nyomtam a fogkefémre.
- Mivel szeretnéd? - kérdezte, mint egy inas közben pedig pukedlizett. Ennek az lett az eredménye, hogy megcsúszott a véletlen kifröccsent vízen és kis híján hanyatt vágódott a kádba. Szerencsére megúszta egy enyhe spárgával. Ismét nevetésben törtünk ki, most pedig rajtam volt a sor, hogy mindent beterítsek fogkrémes vízzel.
- Áfonya lekvárral. - szóltam a nevetéstől rekedten.
Ophelia kiment a fürdőből és hallottam, amint a lépcsőn ugrálva szalad lefelé és közben pedig valamit énekel, aminek a dallama nagyon hasonlított a Bohemian Rapsodyra. Így még groteszkebb hatást ért el. Ismét nevetni kezdtem. Bekentem az arcom - nem sokon múlott, hogy ezt ismételten fogrémmel vigyem véghez -, befújtam magam a kedvenc parfümömmel és én is elindultam Ophelia után a konyhába.
A lépcsőn leérve a nappaliba léptem, ahol a kandallón fényképek sorakoztak. Ott voltak a ballagási képeink, a szalagavatós, nem kevés a közös nyaralásainkról és nem utolsó sorban a csapatunkról. Jó volt így újra végig nézni a múlt emlékeit, mely hamarosan el fog halványulni, de az érzés és az öröm megmaradnak. Személy szerint a fényképeket tartom a legnagyobb tárgyi értékeknek, melynek tartalma felbecsülhetetlen.
Opheliát már gyermekkorom óta ismerem ő áll a legközelebb hozzám, nincs más, akit rajta kívül ismernék és szeretnék ezen a földön. El sem tudom képzelni milyen életem lenne nélküle.
Már éreztem a palacsinta ínycsiklandó illatát, mely egyre jobban vonzott.
Kinéztem az ablakon. Gyönyörű időnk volt, sütött a nap, már amennyire a pirkadatból meglehetett állapítani, egy felhő sem úszott az égen.
Immáron korgó gyomorral beléptem a konyhába. Ophelia a tűzhely előtt állt és éppen két adag palacsintát fordított meg. Bekapcsoltam a rádiót, melyben épp egy vidám szám vette kezdetét. A hűtőhöz mentem és kivettem belőle az áfonya lekvárt és a juharszirupot - utóbbit Ophelia nagyon szereti - és letettem az asztalra. Megterítettem és magam elé húztam az aznapi újságot, melyet már nagy valószínűséggel Lia behozott az ajtó elől. Odanyújtottam neki a tányért és mindkettőnknek fejenként két-két palacsintát tett rá. Leültünk, hogy elköltsük reggelinket, miközben élénk beszélgetésbe elegyedtünk:
- Már alig várom a a mai napot! - szóltam és levágtam egy kis darabot a palacsintából. - Olyan jó lesz megint a bűnüldözésiekkel dolgozni.
- Persze, megint azt várod, hogy rád nézzen vagy megérintsen. - mondta és beleprüszkölt a tenyerébe az elfojtott nevetéstől.
- Kiről beszélsz? - kérdeztem pirongva. - Én csak a munkát várom.
- Persze, persze én is ezt mondanám. Jól tudod kiről beszélek. Arról a Jacob vagy John vagy mit tudom én milyen Rómeóról. - mondta, miközben a villájával hadonászott. Természetesen tudtam a nevét, csak magamnak sem mertem bevallani az igazságot, igenis kedveltem az illetőt.
- James Gunra gondolsz? Ő nem az esetem, túl fiatal hozzám.
- Nem róla beszélek, hanem arról a jóképű nyomozóról, akivel mindig szemeztek. Lehet, hogy lesz köztetek valami, sőt biztos!
- Óh, hallgasd a híreket. -próbáltam elterelni a szót a kínosabb irányból. - A rádióban Leonardo DiCaprioról beszélnek. Hiszen ő a kedvenc színészed, az ideálod.
- Igaz, de ne tereld el a szót! - mire ezt kimondta megcsörrent a mobilom. Fellélegeztem, végre kivágtam magam a kellemetlen helyzetből. Próbáltam ártatlan arckifejezést felvenni, de úgy tűnt nem sikerülhetett valami fényesre, mert Ophelia nevetésben tört ki ismét. Felvettem a telefont.
- Halló, itt Cathy Wolf beszél!
- Igen, Mrs Rómeó a bűnüldözési osztályról. - kiáltotta Ophelia, és egy hirtelen mozdulattal az asztal alatt termett sikeresen hárítva támadásom.
- Szia Cathy, képzeld! - szólt bele Libby Gladly méze- mázos hangon. A hanghoz tartozó egy magas vékony, dús keblekkel rendelkező nő, aki természetesen a férfiak kedvence, a kollégánk.
- Ma veletek fogok dolgozni. Hát ez nem nagyszerű? Lehetnénk mi a legjobb páros.
- Persze, nagyszerű.- Mondtam kissé unottan.
- Hát akkor találkozzunk az irodában. Szia! Szeretlek! Puszi!
- Szia! - mondtam és letettem a kagylót. - Már alig várom, hogy a nap végére kikészítsen ez a nő. Mindig a legyünk "páros" szöveget mondja. - lehuppantam és befejeztem a reggelit.
- Igen, amint látom most is elég jól elbeszélgettetek. No, de mindegy, siessünk ,mert el fogunk késni a munkából.
- Én vezetek, mivel ma te készítettél reggelik, ennyi jár neked. - jelentettem ki mártír hangon és már indultam is az ajtó felé.
Felvettem a táskámat, belepakoltam az irataimat, megkerestem a kocsikulcsot és már indultam is. Kinyitottam az ajtót és kiléptem az immáron napfényben fürdő utcára. A föld, a fűszálak és a levelek is mind harmattól csillogtak. Kiálltam az autóval és dudáltam, mire Lia kijött a lakásból.
- Hová vihetem a hölgyet? - kérdeztem.
- A rendőrkapitányságra. Amúgy bekapcsolva hagytad a rádiót, de megoldottam. - bekötötte magát és már haladtunk is úti célunk felé.