LEZÁRATLAN ÜGYEK VI.

Gyorsan átöltöztem és beállítottam a hajam.
- Ma te vagy a soros Lia, készíts palacsintát reggelire! - szóltam neki miközben fogkrémet nyomtam a fogkefémre.
- Mivel szeretnéd? - kérdezte, mint egy inas közben pedig pukedlizett. Ennek az lett az eredménye, hogy megcsúszott a véletlen kifröccsent vízen és kis híján hanyatt vágódott a kádba. Szerencsére megúszta egy enyhe spárgával. Ismét nevetésben törtünk ki, most pedig rajtam volt a sor, hogy mindent beterítsek fogkrémes vízzel.
- Áfonya lekvárral. - szóltam a nevetéstől rekedten.
Ophelia kiment a fürdőből és hallottam, amint a lépcsőn ugrálva szalad lefelé és közben pedig valamit énekel, aminek a dallama nagyon hasonlított a Bohemian Rapsodyra. Így még groteszkebb hatást ért el. Ismét nevetni kezdtem. Bekentem az arcom - nem sokon múlott, hogy ezt ismételten fogrémmel vigyem véghez -, befújtam magam a kedvenc parfümömmel és én is elindultam Ophelia után a konyhába.
A lépcsőn leérve a nappaliba léptem, ahol a kandallón fényképek sorakoztak. Ott voltak a ballagási képeink, a szalagavatós, nem kevés a közös nyaralásainkról és nem utolsó sorban a csapatunkról. Jó volt így újra végig nézni a múlt emlékeit, mely hamarosan el fog halványulni, de az érzés és az öröm megmaradnak. Személy szerint a fényképeket tartom a legnagyobb tárgyi értékeknek, melynek tartalma felbecsülhetetlen.
Opheliát már gyermekkorom óta ismerem ő áll a legközelebb hozzám, nincs más, akit rajta kívül ismernék és szeretnék ezen a földön. El sem tudom képzelni milyen életem lenne nélküle.
Már éreztem a palacsinta ínycsiklandó illatát, mely egyre jobban vonzott.
Kinéztem az ablakon. Gyönyörű időnk volt, sütött a nap, már amennyire a pirkadatból meglehetett állapítani, egy felhő sem úszott az égen.
Immáron korgó gyomorral beléptem a konyhába. Ophelia a tűzhely előtt állt és éppen két adag palacsintát fordított meg. Bekapcsoltam a rádiót, melyben épp egy vidám szám vette kezdetét. A hűtőhöz mentem és kivettem belőle az áfonya lekvárt és a juharszirupot - utóbbit Ophelia nagyon szereti - és letettem az asztalra. Megterítettem és magam elé húztam az aznapi újságot, melyet már nagy valószínűséggel Lia behozott az ajtó elől. Odanyújtottam neki a tányért és mindkettőnknek fejenként két-két palacsintát tett rá. Leültünk, hogy elköltsük reggelinket, miközben élénk beszélgetésbe elegyedtünk:
- Már alig várom a a mai napot! - szóltam és levágtam egy kis darabot a palacsintából. - Olyan jó lesz megint a bűnüldözésiekkel dolgozni.
- Persze, megint azt várod, hogy rád nézzen vagy megérintsen. - mondta és beleprüszkölt a tenyerébe az elfojtott nevetéstől.
- Kiről beszélsz? - kérdeztem pirongva. - Én csak a munkát várom.
- Persze, persze én is ezt mondanám. Jól tudod kiről beszélek. Arról a Jacob vagy John vagy mit tudom én milyen Rómeóról. - mondta, miközben a villájával hadonászott. Természetesen tudtam a nevét, csak magamnak sem mertem bevallani az igazságot, igenis kedveltem az illetőt.
- James Gunra gondolsz? Ő nem az esetem, túl fiatal hozzám.
- Nem róla beszélek, hanem arról a jóképű nyomozóról, akivel mindig szemeztek. Lehet, hogy lesz köztetek valami, sőt biztos!
- Óh, hallgasd a híreket. -próbáltam elterelni a szót a kínosabb irányból. - A rádióban Leonardo DiCaprioról beszélnek. Hiszen ő a kedvenc színészed, az ideálod.
- Igaz, de ne tereld el a szót! - mire ezt kimondta megcsörrent a mobilom. Fellélegeztem, végre kivágtam magam a kellemetlen helyzetből. Próbáltam ártatlan arckifejezést felvenni, de úgy tűnt nem sikerülhetett valami fényesre, mert Ophelia nevetésben tört ki ismét. Felvettem a telefont.
- Halló, itt Cathy Wolf beszél!
- Igen, Mrs Rómeó a bűnüldözési osztályról. - kiáltotta Ophelia, és egy hirtelen mozdulattal az asztal alatt termett sikeresen hárítva támadásom.
- Szia Cathy, képzeld! - szólt bele Libby Gladly méze- mázos hangon. A hanghoz tartozó egy magas vékony, dús keblekkel rendelkező nő, aki természetesen a férfiak kedvence, a kollégánk.
- Ma veletek fogok dolgozni. Hát ez nem nagyszerű? Lehetnénk mi a legjobb páros.
- Persze, nagyszerű.- Mondtam kissé unottan.
- Hát akkor találkozzunk az irodában. Szia! Szeretlek! Puszi!
- Szia! - mondtam és letettem a kagylót. - Már alig várom, hogy a nap végére kikészítsen ez a nő. Mindig a legyünk "páros" szöveget mondja. - lehuppantam és befejeztem a reggelit.
- Igen, amint látom most is elég jól elbeszélgettetek. No, de mindegy, siessünk ,mert el fogunk késni a munkából.
- Én vezetek, mivel ma te készítettél reggelik, ennyi jár neked. - jelentettem ki mártír hangon és már indultam is az ajtó felé.
Felvettem a táskámat, belepakoltam az irataimat, megkerestem a kocsikulcsot és már indultam is. Kinyitottam az ajtót és kiléptem az immáron napfényben fürdő utcára. A föld, a fűszálak és a levelek is mind harmattól csillogtak. Kiálltam az autóval és dudáltam, mire Lia kijött a lakásból.
- Hová vihetem a hölgyet? - kérdeztem.
- A rendőrkapitányságra. Amúgy bekapcsolva hagytad a rádiót, de megoldottam. - bekötötte magát és már haladtunk is úti célunk felé.

LEZÁRATLAN ÜGYEK V.

... Pár nappal Ewan tárgyalása után ismeretlen telefon jött. Felvettem:
" - Halló tessék?!
- Szia! Hallgass és gondolkodj! Ha majd egyszer kiszabadulok innen revansot veszek rajtad azokért akik miattad haltak meg, és azért mert megcsaltál, nem szerettél, én pedig fülig beléd zúgtam. Megkaptam az életfogytiglant. A cellám a te fotóddal lesz kitapétázva és várni fogom a napot, mikor végezhetek veled. Úgyis eljön az a nap. És a sors mellettem áll. Vigyázz, mert minden sarkon én lesek majd rád. Minden éjjel nyitott ablakod alatt leszek és várom a visszavágót! Vigyázz, mert egyszer utolérlek Hannah! Vigyázz!
- Ewan, azt hiszed ezzel halára rémítesz? Hát nem. Szia!!! - és lecsaptam a telefont."
Természetesen féltem, mert egy terrorista szájából veszélyesnek hangzik, félelmetes. Ezek után még pár levél és telefon hívás jött fenyegető céllal. Biztonságom és jövőm érdekében elköltöztem a Shellbay 987-ből és így kerültem a Sweetberry sétány 65. számú házba. Társbérlőm Ophelia Marcellini, aki a legjobb barátnőm és helyszínelő kollégám. Ő szerezte nekem az állást, még tiniként az FBI-nál volt a társam.
Ophelia félig olasz, félig angol, magas kreol bőrű világos barna hajú, méregzöld szemű, csinos lány. Álmatag, de kedves és barátságot, rá mindig lehet számítani.
Ezen a reggelen mint mindig együtt mentünk dolgozni. A reggel a szokásosan zajlott: öltözködés, mosdás, fog mosás. Mikor benyitottam a fürdőszobába Ophelia ott állt a mosdó kagyló előtt, a tükörben méregetve magát, miközben a fogkefe lógott a szájából és fogkrém csöpögött az álláról. Kócos hajával úgy festett, mint valami boszorkány, aki épp most tanul meg szépítkezni.
- Jó reggelt! Ma nagyon csinos vagy! - mondtam nevetve és én is beálltam a sorba.
- Haha, nagyon vicces. Nézd meg mekkora pattanás nőtt a szemem fölé. Amúgy neked is jó reggelt! - mikor megfordult, hogy köszönjön, épp lefotóztam.
- Ez bekerül az albumba - mondtam vihogva. -Amúgy nem lehet látni.
- Ez is vicces.
- Miért? És amikor te engem fotóztál le miután véletlen fogkrémet nyomtam magamra egy tárgyalás közepén arckrém helyett? - mondtam, miközben a hasamat fogtam a nevetéstől.
- Az tényleg jó volt. Úgy néztél ki mint valami vakolat szellem. - mondta és már ő is velem együtt nevetett. Közben a fél fürdőt beleértve engem is telefröcskölt fogkrémes vízzel. Nem bántam. Mindig fel tudott vidítani. Egyszer, mikor egy gyűlésen vettünk részt tollat kértem tőle, hogy be tudjam fejezni a rajzom.
- Ophelia, adnál nekem egy zöld színű tollat?
- Igen, színeset? - teljes komolysággal. /az eredetit Gina és Árven a legjobb osztálytársak közül akiket valaha ismertem :P:D(L) ebben a sorrendben sütötték el/
Annyira görnyedeztünk a nevetéstől, hogy kiküldtek minket a teremből. Sokszor eljátszottunk hasonló dolgokat. Mi elválaszthatatlanok vagyunk. A páratlan páros. Hát igen, ezek vagyunk mi.

LEZÁRATLAN ÜGYEK IV.

- De, ismerlek! A neves Hannah Heatheway, a címed...
- Bocsássatok meg, hogy félbe szakítalak bennetek, de nem azért vagyunk itt még mindig, hogy a szokásainkról és egymással veszekedjünk. Kérlek térj a lényegre, sietnünk kell. - fordult felém. Ekkor megérkezett a kávénk.
Belekortyoltam, jó meleg és finom volt. Ahogyan szeretem. Ebből a kortyból bátorságot és erőt merítettem, hogy belekezdjek hosszú, de számomra megkönnyebbítő monológomba.
- Nem szeretlek.
- Mi??? Eddig azt szajkóztad. - mondta felháborodottan.
- Te állandóan csak a múltban élsz! Én nem szeretlek és ne szólj közbe, mert hamarabb elvisznek. A valódi nevem nem mondhatom el.Nem szeretlek, csak ez volt az a bizonyos kulcs szó, amit akkor kellett mondanom, mikor veszélyben éreztem magam, vagy le szeretnék lepleződni. Mindvégig be voltam drótozva, látod? - és két gombot kigomboltam a blúzomon, hogy láthatóvá váljon a mikrofon. Minnél hamarabb túl szeretnék lenni az egészen. minnél hamarabb annál jobb. - A lényeg az, hogy le kellett téged buktatnom. Figyeltetve voltunk egész nap. A postás, a villany szerelő, a sarki fűszeres mind-mind a mi emberünk akik, ha bármi félrecsúszott volna kimentenek a pácból. Fáradhatatlanul követtek minket éjjel-nappal két héten keresztül. Nem mondhatnám ,hogy könnyű volt a közeledbe férkőznöm, de nehézségek árán sikerült. Mindig is sikerült. Elárulom nem te vagy az egyedüli, aki beleesett a hálómba, rajtad kívül többen is megpróbálták mind azt amit te még pár perccel ezelőtt, egyiknek sem jött össze, mindegyik a villamos székben kötött ki, te is ott fogod végezni. - utóbbi kemény szavaim még ott remegtek a levegőben, a csendet csak Ewan nyögdécselése tört meg. Biztos fél.
- Most vihetik! - parancsolt Mr. Stavinson. A rendőrök akik előbb, most is megragadták Ewan karját és felállították. MI is felálltunk. Végre vége. Haza mehetek aludni, kipihenni ezt az egész rémálmot.
- Híres utolsó szavak? - kérdeztem gúnyosan.
- Áruld el mi a valódi neved? - kérdezte lágyan. Kicsit furcsálltam, hogy ilyen hangnemet üt meg, de azért válaszoltam.
- Mondtam már. A nevem Hannah Heatheway. Vigyék el! - szóltam a rendőröknek. Azok elkezdték kivinni Ewant a szobából, aki cseppet sem ellenkezett. Mikor épp eltűntek az ajtóban Stephan felém fordult és így szólt:
- Megint csak gratulálhatok Caty Wolf! Szép munka! Nagyon szép munka! Örömmel értesítem, hogy most egy hosszabb szabadságra mehet.
- Köszönöm! Hisz ez a munkám. - ekkor eszméltem fel, mi is volt utolsó mondata. Rémület futott át rajtam. Mi lesz ha igaz? Mihez kezdek? Mit csináljak ezután? hisz az ügynökösködés az életem. Erről álmodtam mindig is. Most mit fogok dolgozni? Irodai munkás nem leszek, az nem. Nem bírnám ki. Szeretem az izgalmat, a veszélyt, és a leleplezések utáni boldogságot. - Tessék? Ez igaz? - kérdeztem elképedve. - Ez nem lehet, a kémkedés az életem, ez volt az álmom! - még a kávé is kiesett remegő kezemből.
- Igen, ez igaz. Már kiöregedett. Tíz év szolgálat biztos az a gyára ment! És az a veszély?! Az mindent elvisz.
- Pedig én azt élveztem! De miért? Muszáj? Úgy tudtam az FBI- nál kihalásos alapon ,egy a munka. - válaszoltam ingerülten és dühtől remegő hangon.
- Téma lezárva, holnap átveheti a személyes holmiját az a titkárságon.A viszont látásra! kérem vigyék haza. - intézte szavait a legközelebbi kommandóshoz, akiben felismertem Alex Read sziluettjét. Magas, robusztus szőke hajú és szürke szemű húszas éveiben járó srác ereje teljében.
Szóhoz sem tudtam térni, csak álltam és bambán bámultam magam elé. Hát vége. Tíz év után csak úgy elbocsájtanak. Nem leszek irodai munkás. Csak ez járt az eszemben míg lementünk a lépcsőn és beültünk a kocsiba. Továbbra is rend védelmi szervnél fogok dolgozni - határoztam el, miközben haza felé hajtottunk. Ha nem az FBI-nál akkor a CIA-nál vagy a NAVY-nál.
Haza értünk, kiszálltam a kocsiból és beballagtam lassan a lépcsőházba. Felszaladtam az emeletre, bezártam magam mögött az ajtót és sírni kezdtem. Sírtam, mint egy óvodás akitől elvették kedvenc játékszerét, és az álmait. Azon az estén álmatlan éjszakám volt. Csak forgolódtam és sírtam."
Hát igen, ez volt az az este. Ez az éjszaka kerget egyfolytában...

LEZÁRATLAN ÜGYEK III.

- Gratulálok Miss Beépített Szépség, egy újabb bűnöző a rács mögött. Kis zavar alakult még indulás előtt. A kommandósoknál megint alkotott valami Alex Read. - hadarta szórakozottan.
- Én ezt nem értem! Valaki magyarázza el nekem mi ez az egész? Ártatlan vagyok. Nem csináltam semmit! Eresszenek el! - szólalt meg kétségbe esetten Ewan, miközben próbált fogvatartói kezéből szabadulni.
- Motozza meg, és olvassa fel a jogait. - parancsolta Stephan az egyik kommandósnak. Aztán vigyék!
- Jogában áll hallgatni, bármi amit mond felhasználható Ön ellen a bíróságon, továbbá... - miután megmotozta, megszorította a bilincset Ewan karján, és még jobban hátrarántotta azt.
- Nem tanúsítok ellenállást! Nem tanúsítok ellenállást!Eresszenek el! - kiáltotta eszeveszett félelemmel.
- Vigyék el! - parancsolt a nagyfőnök. Mikor indultak volna kinyújtottam a karom és szorongva megálljt parancsoltam az induló hármasnak. Közben felettesem felé fordultam.
- Mr. Stavinson! Nem lehetne elmagyarázni neki mindent, hogy mi ez az egész és mi történt? Én is megkönnyebbülnék és Ő is megértene mindent. - mondtam komolyan és fejemmel Ewan felé biccentettem. Láttam amint megrándul Stephan arca, komoly döbbenetet okozott számára, hogy az egyik alkalmazottja hét pecsétes titkokat próbál kiadni egy terroristának. - Persze csak olyan információkat mondok el, hogy gondolkodni tudjon rajta az életfogytiglan leteltéig. - tettem hozzá szórakozottan.
- Látja, szeret engem! Elmondta nekem! - kiáltotta esedezve.- Igaz Édesem?
- Ne szólíts édesemnek és fogd be a szád, ha jót akarsz és hallgass! - toltam le. Végre én vagyok az úr, mostantól azt teszek amit akarok. Azt mondhatok, amit akarok.
- Szerintem üljünk le így kényelmesebb lesz mindenkinek. Mr. Stavinson, hozathatnék Önnek egy kávét? - kérdeztem nagy mézes- mázosan miközben magunkhoz intettem egy rendőrt.
- Ó igen, milyen figyelmes! Jó erős legyen.
- Nekem pedig hozzon egy olasz kávét, tegyen bele kevés tejszínt.Ű- Hány cukorral kéri? - kérdezte a rendőr.
- Két cukorral! - feleltük kórusban Ewannel. hát nem felejtette el.
- Látod mennyire jól ismerlek? - kérdezte.
- Igen! Ismersz? csak részben. Még a nevemet sem tudod, nem még a címem, a szokásaimat, mit szeretek, és a legfontosabb mit keresek itt. - hadartam felindultságomban és egyre magasabb hangot ütöttem meg.

LEZÁRATLAN ÜGYEK II.

- És amint látom béna is vagy, nem tudsz rám lőni? Mi van félsz? Félsz hogy aláírod a végrendeleted? megölsz egy igazság szolgáltatót és tuti hálál, igaz? Pedig már annyi emberrel végeztél a szemem láttára. Na mi van? Húzd meg a ravaszt és vég mindennek. - a keze megremegett és a szívemre célzott. Csak nehogy meggondolja magát és a fejem vegye célba, akkor tényleg vége Mikor jön a segítség? Kimondtam vagy százszor a varázs szót és még mindig semmi? Nem szoktak ilyen pontatlanok lenni. Mostmár kezdek félni.
- Híres utolsó szavak?
- Dögölj meg! - és a szemébe köptem.
- Nem... kellett...volna...te...r*banc... - minden szavának fegyver lövéssel adott nyomatékot, mind a szívemnél talált. A várt hatás viszont elmaradt. Ő csak állt és nézett. Próba ként még 3
golyót belém eresztett. Kifogyott a tár. Most biztonságban vagyok, de hol a segítség?
- Te.. hogy hogy?... Miért vagy még életben? - csodálkozott. - Már rég halottnak kellene lenned.
- Tudom, de mégsem! Csak egy kicsit fájt. Tudod egy lövedék nagyot üt...de 8... - jegyeztem meg mosolyogva. Lépések zaját hallottam. Szóval itt vannak. Ránéztem Ewanre és láttam még mindig nem tért magához az ámulattól. - Rajtad kívül már sokan megpróbálták, egyiknek sem sikerült. Fájdalmas a valóság igaz? - nevettem. tudom nem szép, de most éreztem magam hónapok óta erősnek. Győzelem! Még pár másodperc és mindent elmondhatok.
Ekkor hangos durranás hallatszott, és kívülről betörték az ajtót. Ott álltak akikre vártam,az FBI emberei. fegyver fogtak Ewanre és megbilincselték. Felemelő érzés volt. Megint sikerült! Egy újann gazem,ber a rács mögött! Megint alakítottam! Elém állt az FBI nagyfőnöke Stephan Stevinson és jobbját nyújtotta.
- Éppen időben. - modtamés közben magráztam kezét. - Miért nem jöttek azonnal?

LEZÁRATLAN ÜGYEK I.

Caty Wolf vagyok, átlagos 25 éves lány, illetve mostmár inkább nő. Furcsa egy szerzet, aki New York utcáit rója nap mint nap és úgy néz ki, mint minden normális ember.Top modell alkatommal kicsit kitűnök a tömegből; barna göndör hajú, világos barna szemű, kreol bőrű,sportos és nem utolsó sorban csinos lány.
Ám senki nem ismer igazán. Nyugállományozott titkosügynök, aki anno még az FBI berkein belül dolgozott, innen is az a sportos alkat.
Igen, titkosügynök voltam. Tudom furcsa, meg hogy nyugállományozott, de kerek 10 évig álltam szolgálatban. Azóta helyszínelő lettem, családot "alapítgatok". Alapítgatok. Gyermekeim nincsenek, de szeretnék. Futó kapcsolatom több is volt, most pedig gyermeket adoptálnék,de a munkám miatt nem engedik. Mit vár az ember egy volt ügynöktől?
A történetem 3 évvel ezelőtt kezdődik, mikor is megtaláltam az igazit a munkában és a magánéletben. ekkor kezdődik az igazi nagybetűs ÉLET! Az időpont 2007. június 12.-e, hétfő.
Meleg nyári nap virradt NYC utcáin. A szűk sikátorokban már vöröslő fény honol,a nap első sugarai. Immáron 2 órája birtokolják a hajnali utcákat, ilyenkor kezdődik a munka és a város nyüzsgése. Minden reggel örömmel tölt el, mintha minden nappal újraélednék. Csak a reggeli ébredés kicsit zűrös, vonz az ágy, a tegnapi éjszaka nyoma, bár erre az éjszakára nem szívesen emlékeznék. Újra visszatért a rémálmom, ami már 1 éve kínoz és éget. 1 éve pontosan ilyenkor már szabad voltam a maga nemében, 1 éve ilyenkor nyugállományoztak, veteránnak számítok a szakmában. Beépített ügynök,aki veszélyes helyzetekből vágja ki magát, senki sem tudja mi az igazi neve, ki a való életben, és nem utolsó sorban az életét kockáztatja a bűnözők leleplezése érdekében. Mégis szerettem a munkámat.
Az álom mely már 1 éve kínoz utolsó feladatom és életem fordulópontja. Szintén egy éjszaka történt. Az akkori barátom Ewan Rowling - aki egy terrorista és közveszélyes bűnöző -, ki engem Hannah Heatheway ként ismer - akkoriban ez volt az álnevem - fényt derített pár dologra, ezzel veszélybe sodorva az életem. Mivel rettenetese szerelmes voltam mélykék szemeibe és szőkés barna hajába, muszáj volt elmondanom neki ki is vagyok valójában.
"- Ewan, el kell mondanom valami fontosat, csak mert szeretlek és más előtt nem tenném ezt meg, és már úgyis rájöttél majdnem mindenre!
- Hallgatlak! Kíváncsi vagyok milyen mesével állsz elő!
- Ez nem mese, csupán az igazság. A számból akartad hallani, nem? Ügynök vagyok, beépített ügynök az FBI szolgálatában. Értsd meg! Szeretlek és ezért mondom el, ha most nem mész el, megtalálnak és mindketten bajba kerülünk. Téged megölnek, engem pedig rács mögé küldenek! - mondtam ingerülten, és a félelemtől émelyegve.
- Hazudsz! - förmedt rám. - Miért mondanád el? bizonyítsd be, hogy igaz amit mondasz! Pár napja még bankot raboltunk és most pedig azzal állsz elő, hogy titkosügynök vagy, és futni hagynál!? Nem veszem be. Már megint játszod a drogost? Mit vettél be? LSD? Kokó? Vagy esetleg...
- Fogd már be és hallgass rám! - rákiabáltam. - Ügynök vagyok. Látod? - és felmutattam az igazolványom és a jelvényem, úgy hogy a nevem ne láthassa. - Igen, raboltam veled. Végig poloskázva és biztosítva, hogy nem eshet bántódásom. Én vagyok a jó fiú, te pedig a rossz fiú!Ennyi! Vagy elhúzol, vagy itt maradsz és megvárod az erősítést. SZERETLEK! SZERETLEK! SZERETLEK! Miért nem hallja senki, muszáj ezt eljátszanunk? Segíteni szeretnék.
- El sem hiszem, hogy hónapokon keresztül hazudoztál és az orromnál fogva vezettél, te közönséges perszóna! És én még hittem benne, szerettelek és most így köszönöd meg?
-Nem is értem miért csinálom ezt? Hagyhatnám, hogy kinyiffantsanak és nem kéne ennyit vesződnöm. Nem tehetek róla, BELESZERETTEM az ellenfélbe.
- Igen, tényleg, nem hiszek a fülemnek! - felindultságában pisztolyt ragadt és felém célzott vele. - már rég meg kellett volna tennem. - szívemre célzott. jeges rémület lett úrrá rajtam. Tán mégsem volt jó ötlet elmondani? Nem valami kellemes, ha pisztolyt szegeznek az embernek. - Már rég, de én barom teljes szívemből szerettelek. ÉS most!?...
- Hát mit ne mondjak nem vagy valami romantikus pasi, unalmas vagy, láttam már nálad jobbat! - néztem amint megrándul a keze, ez a félelem és ingerültség jele.

Bemutatkozás

Sziasztok!
Üdvözlök mindenkit aki benézett blogomba...:)

Magamról: Katinka vagyok, 16 éves tanuló aki második éve jár a VMIG-be, magyar-történelem szakra. Szeretek olvasni és most már írni.:) Sokat köszönhetek a főhős megszületésének és tovább élésének előrelendítőinek, a 10.A osztály lelkes olvasótáborának és osztályfőnökének.

Itt Caty Wolf életéről és történetéről olvashattok (kitalált személy, E/1 személyű lány), ő aki megtalálja szerelmet és lehet, hogy végzetes döntést hoz munkája során.

Előretekintésnek ennyit.:)

A story keletkezéséről: mindez egy magyar órán történt meg, egy fogalmazás során. Ott született meg Caty és az ő tinta világa. Akkora sikert aratott, hogy köteleztek a folytatásra. Remélem a történet elnyeri tetszésetek, várom a kommenteket.