LEZÁRATLAN ÜGYEK IV.

- De, ismerlek! A neves Hannah Heatheway, a címed...
- Bocsássatok meg, hogy félbe szakítalak bennetek, de nem azért vagyunk itt még mindig, hogy a szokásainkról és egymással veszekedjünk. Kérlek térj a lényegre, sietnünk kell. - fordult felém. Ekkor megérkezett a kávénk.
Belekortyoltam, jó meleg és finom volt. Ahogyan szeretem. Ebből a kortyból bátorságot és erőt merítettem, hogy belekezdjek hosszú, de számomra megkönnyebbítő monológomba.
- Nem szeretlek.
- Mi??? Eddig azt szajkóztad. - mondta felháborodottan.
- Te állandóan csak a múltban élsz! Én nem szeretlek és ne szólj közbe, mert hamarabb elvisznek. A valódi nevem nem mondhatom el.Nem szeretlek, csak ez volt az a bizonyos kulcs szó, amit akkor kellett mondanom, mikor veszélyben éreztem magam, vagy le szeretnék lepleződni. Mindvégig be voltam drótozva, látod? - és két gombot kigomboltam a blúzomon, hogy láthatóvá váljon a mikrofon. Minnél hamarabb túl szeretnék lenni az egészen. minnél hamarabb annál jobb. - A lényeg az, hogy le kellett téged buktatnom. Figyeltetve voltunk egész nap. A postás, a villany szerelő, a sarki fűszeres mind-mind a mi emberünk akik, ha bármi félrecsúszott volna kimentenek a pácból. Fáradhatatlanul követtek minket éjjel-nappal két héten keresztül. Nem mondhatnám ,hogy könnyű volt a közeledbe férkőznöm, de nehézségek árán sikerült. Mindig is sikerült. Elárulom nem te vagy az egyedüli, aki beleesett a hálómba, rajtad kívül többen is megpróbálták mind azt amit te még pár perccel ezelőtt, egyiknek sem jött össze, mindegyik a villamos székben kötött ki, te is ott fogod végezni. - utóbbi kemény szavaim még ott remegtek a levegőben, a csendet csak Ewan nyögdécselése tört meg. Biztos fél.
- Most vihetik! - parancsolt Mr. Stavinson. A rendőrök akik előbb, most is megragadták Ewan karját és felállították. MI is felálltunk. Végre vége. Haza mehetek aludni, kipihenni ezt az egész rémálmot.
- Híres utolsó szavak? - kérdeztem gúnyosan.
- Áruld el mi a valódi neved? - kérdezte lágyan. Kicsit furcsálltam, hogy ilyen hangnemet üt meg, de azért válaszoltam.
- Mondtam már. A nevem Hannah Heatheway. Vigyék el! - szóltam a rendőröknek. Azok elkezdték kivinni Ewant a szobából, aki cseppet sem ellenkezett. Mikor épp eltűntek az ajtóban Stephan felém fordult és így szólt:
- Megint csak gratulálhatok Caty Wolf! Szép munka! Nagyon szép munka! Örömmel értesítem, hogy most egy hosszabb szabadságra mehet.
- Köszönöm! Hisz ez a munkám. - ekkor eszméltem fel, mi is volt utolsó mondata. Rémület futott át rajtam. Mi lesz ha igaz? Mihez kezdek? Mit csináljak ezután? hisz az ügynökösködés az életem. Erről álmodtam mindig is. Most mit fogok dolgozni? Irodai munkás nem leszek, az nem. Nem bírnám ki. Szeretem az izgalmat, a veszélyt, és a leleplezések utáni boldogságot. - Tessék? Ez igaz? - kérdeztem elképedve. - Ez nem lehet, a kémkedés az életem, ez volt az álmom! - még a kávé is kiesett remegő kezemből.
- Igen, ez igaz. Már kiöregedett. Tíz év szolgálat biztos az a gyára ment! És az a veszély?! Az mindent elvisz.
- Pedig én azt élveztem! De miért? Muszáj? Úgy tudtam az FBI- nál kihalásos alapon ,egy a munka. - válaszoltam ingerülten és dühtől remegő hangon.
- Téma lezárva, holnap átveheti a személyes holmiját az a titkárságon.A viszont látásra! kérem vigyék haza. - intézte szavait a legközelebbi kommandóshoz, akiben felismertem Alex Read sziluettjét. Magas, robusztus szőke hajú és szürke szemű húszas éveiben járó srác ereje teljében.
Szóhoz sem tudtam térni, csak álltam és bambán bámultam magam elé. Hát vége. Tíz év után csak úgy elbocsájtanak. Nem leszek irodai munkás. Csak ez járt az eszemben míg lementünk a lépcsőn és beültünk a kocsiba. Továbbra is rend védelmi szervnél fogok dolgozni - határoztam el, miközben haza felé hajtottunk. Ha nem az FBI-nál akkor a CIA-nál vagy a NAVY-nál.
Haza értünk, kiszálltam a kocsiból és beballagtam lassan a lépcsőházba. Felszaladtam az emeletre, bezártam magam mögött az ajtót és sírni kezdtem. Sírtam, mint egy óvodás akitől elvették kedvenc játékszerét, és az álmait. Azon az estén álmatlan éjszakám volt. Csak forgolódtam és sírtam."
Hát igen, ez volt az az este. Ez az éjszaka kerget egyfolytában...