LEZÁRATLAN ÜGYEK V.

... Pár nappal Ewan tárgyalása után ismeretlen telefon jött. Felvettem:
" - Halló tessék?!
- Szia! Hallgass és gondolkodj! Ha majd egyszer kiszabadulok innen revansot veszek rajtad azokért akik miattad haltak meg, és azért mert megcsaltál, nem szerettél, én pedig fülig beléd zúgtam. Megkaptam az életfogytiglant. A cellám a te fotóddal lesz kitapétázva és várni fogom a napot, mikor végezhetek veled. Úgyis eljön az a nap. És a sors mellettem áll. Vigyázz, mert minden sarkon én lesek majd rád. Minden éjjel nyitott ablakod alatt leszek és várom a visszavágót! Vigyázz, mert egyszer utolérlek Hannah! Vigyázz!
- Ewan, azt hiszed ezzel halára rémítesz? Hát nem. Szia!!! - és lecsaptam a telefont."
Természetesen féltem, mert egy terrorista szájából veszélyesnek hangzik, félelmetes. Ezek után még pár levél és telefon hívás jött fenyegető céllal. Biztonságom és jövőm érdekében elköltöztem a Shellbay 987-ből és így kerültem a Sweetberry sétány 65. számú házba. Társbérlőm Ophelia Marcellini, aki a legjobb barátnőm és helyszínelő kollégám. Ő szerezte nekem az állást, még tiniként az FBI-nál volt a társam.
Ophelia félig olasz, félig angol, magas kreol bőrű világos barna hajú, méregzöld szemű, csinos lány. Álmatag, de kedves és barátságot, rá mindig lehet számítani.
Ezen a reggelen mint mindig együtt mentünk dolgozni. A reggel a szokásosan zajlott: öltözködés, mosdás, fog mosás. Mikor benyitottam a fürdőszobába Ophelia ott állt a mosdó kagyló előtt, a tükörben méregetve magát, miközben a fogkefe lógott a szájából és fogkrém csöpögött az álláról. Kócos hajával úgy festett, mint valami boszorkány, aki épp most tanul meg szépítkezni.
- Jó reggelt! Ma nagyon csinos vagy! - mondtam nevetve és én is beálltam a sorba.
- Haha, nagyon vicces. Nézd meg mekkora pattanás nőtt a szemem fölé. Amúgy neked is jó reggelt! - mikor megfordult, hogy köszönjön, épp lefotóztam.
- Ez bekerül az albumba - mondtam vihogva. -Amúgy nem lehet látni.
- Ez is vicces.
- Miért? És amikor te engem fotóztál le miután véletlen fogkrémet nyomtam magamra egy tárgyalás közepén arckrém helyett? - mondtam, miközben a hasamat fogtam a nevetéstől.
- Az tényleg jó volt. Úgy néztél ki mint valami vakolat szellem. - mondta és már ő is velem együtt nevetett. Közben a fél fürdőt beleértve engem is telefröcskölt fogkrémes vízzel. Nem bántam. Mindig fel tudott vidítani. Egyszer, mikor egy gyűlésen vettünk részt tollat kértem tőle, hogy be tudjam fejezni a rajzom.
- Ophelia, adnál nekem egy zöld színű tollat?
- Igen, színeset? - teljes komolysággal. /az eredetit Gina és Árven a legjobb osztálytársak közül akiket valaha ismertem :P:D(L) ebben a sorrendben sütötték el/
Annyira görnyedeztünk a nevetéstől, hogy kiküldtek minket a teremből. Sokszor eljátszottunk hasonló dolgokat. Mi elválaszthatatlanok vagyunk. A páratlan páros. Hát igen, ezek vagyunk mi.